10 DOLOG, AMIÉRT HÁLÁS VAGYOK

január 02, 2019

Néha előfordul velem, hogy egy-egy negatív élmény vagy csalódás után képes vagyok az egész életemre úgy tekinteni, mint akinek soha semmi nem akar összejönni. Sokszor még akkor is ez dolgozik bennem, amikor minden szép és jó, és remekül alakulnak a dolgaim. Veletek is előfordult már ilyen? Talán néha kicsit jobban kellene figyelnünk a pozitív dolgokra, amelyek miatt jól érezhetjük magunkat, és hálát adni mindazért a jóért, amit az életünk során kapunk. Egyébként szuper dolognak tartom, ha az emberek év vége/eleje felé leülnek és összegzik az elmúlt évet, hogy mit tanultak abban az évben, a pozitív dolgokért pedig hálát adnak. Úgyhogy én is összeszedtem nektek 10 olyan dolgot, amiért 2018-nak hálás vagyok!


1. A KISLÁNYOMÉRT

Elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy egy olyan kis csoda lánynak lehetek az anyukája, mint amilyen Laura. Rengeteget tanulok tőle, és nem győzök elég hálás lenni, hogy az életem részévé vált, és én lehetek az anyukája. 

2. A PÁRKAPCSOLATUNKBA VETETT HITÜNKÉRT

Az elmúlt időszakban a kapcsolatunk átment néhány nagy kihíváson, és azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez az év volt a legstresszesebb és legrosszabb időszak az életünkben, viszont az, hogy minden nehéz helyzetben meg tudtuk fogni egymás kezét, és még így is fontosak vagyunk egymásnakolyan erőt adott nekünk, amivel ezután is sok mindent le tudunk majd győzni közösen.

3. A CSALÁDOMÉRT

A családomat közel sem nevezhetném tökéletesnek, hiszen azért nálunk is vannak olykor-olykor összezörrenések, de ezt leszámítva, nagyon hálás vagyok nekik, mert nekik köszönhetjük azt, amilyenek vagyunk. Laura születése után pedig megtanultam teljesen másképp tekinteni a szüleimre, így még erősebb a kötelék közöttünk, mint korábban.

4. AZ EGÉSZSÉGÉRT

A Laurával való terhességem alatt kiderült, hogy epeköveim vannak, és nagyon hálás vagyok, hogy eddig még tünetmentesek voltak és nem okoztak nekem komolyabb problémát. (A jövő év elején elbúcsúzom tőlük). Az életben tényleg a legfontosabb dolog az egészség.

5. A KITARTÁSOMÉRT

Korábban nem voltam egy kitartó ember, és ez az élet elég sok területén elmondható volt. Most viszont próbálom elérni a céljaimat, és nem foglalkozni a negatív, úgysem fog sikerülni véleményekkel. Amióta elkezdtem blogolni, ez a helyzet nagyon sokat változott, mert rájöttem, hogy csakis rajtam múlik minden, hogy mit érek majd el. Minden évben egyre több célt tűzök ki magam elé, és igyekszem év közben minél több dolgot megvalósítani belőlük.

6. A TANULSÁGOKÉRT

Igyekszem minden negatív dolgot egy leckének felfogni, és erősebben kijönni belőle. Idén megtanultam kiállni magamért és nemet mondani minden olyan dologra, amivel nem tudok azonosulni. 

7. AZÉRT, HOGY FEJLŐDHETEK

A blog terén szinte minden nap újabb és újabb dolgokat tanulok. Már régebben is szerettem fejleszteni magamat, de az elmúlt két évben már tudatosan keresem azokat az oldalakat és könyveket, amelyekből az én márka felépítéséről vagy a blogolásról tanulhatok. Nagyon élvezem, mert idén is nagyon sok hasznos dolgot tanultam.

8. A LEHETŐSÉGEKÉRT

Nagyon hálás vagyok azokért a lehetőségekért, amiket a blogolás során kaptam, és végtelenül hálás vagyok azoknak is, akik együtt működnek a blogommal. 

9. A YOUTUBE-ÉRT

Amennyire nem szerettem volna korábban csinálni, mostanra már annyira imádom. Igaz nem készült túl sok videó mostanában, de igyekszem a jövőben erre több időt szánni. Külön élvezem, hogy olyan pillanatokat örökíthetek meg, amiket évek múlva hatalmas élmény lesz visszanézni.

10. NEKTEK

Végtelenül hálás vagyok nektek, mindazoknak akik rendszeresen olvassák az írásaimat, de azoknak is, akik valaha már legalább egy posztomat elolvasták, hiszen ezért tartok most ott, ahol épp vagyok. Hálás vagyok, amiért ilyen sokan követitek a Facebook illetve az Instagram oldalaimat, valamint a sok kedves levélért és kommentért is, amiket eddig írtatok nekem. Nem győzök elég hálás lenni értük!


TI MIÉRT VAGYTOK HÁLÁSAK?


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy írd meg kommentbe!


TALÁN EZEK IS TETSZENEK MAJD

0 Comments