ÚJÉVI FOGADALMAK 2019-RE

január 01, 2019


SOKKAL TÜRELMESEBBNEK LENNI!

Én alapjáraton türelmes embernek tartom magam, de nekem is vannak rosszabb napjaim, amikor fáradtabb vagy nyűgösebb vagyok, és minden idegesít. Ezen szeretnék a jövőben változtatni, hogy még véletlenül se Laura igya meg ennek a levét.

UGYANILYEN JÓ ANYUKÁJA LENNI LAURÁNAK, MINT EDDIG!

Laura egy tündéri teremtés, mellette könnyű ügyes és jó anyukának lenni, és remélem ez a jövőben is így marad, miután elkezdődik majd az ovi.

LEADNI EGY JÓ PÁR KILÓT!

Minden évben ezzel küzdök, idén talán sikerül annyit leadni, hogy meg is legyek elégedve az eredménnyel. Tudom, el kéne kezdenem edzeni, de olyan nehéz rávenni magam... 

VÉGRE ELINDÍTANI A MŰTÉT FOLYAMATÁT!

Már sokan ismerhetitek a történetet, így nem is akarok most róla egy kisebb regényt írni, de heteken belül fel kell keressem a sebészt, hogy megbeszéljük az epekő műtétem időpontját.

EGÉSZSÉGESEBBEN ÉLNI!

Hiába a sok diétás étrend, ha csak addig tartom be, ameddig fogyókúrázom, így szépen lassan át kellene már álljak az egészségesebb étkezésre!

AZOKRA AZ EMBEREKRE KONCENTRÁLNI, AKIK MÁR MOST OTT VANNAK, AHOVÁ ÉN TARTOK!

Ezt már tavaly is megfogadtam, és azóta tényleg csak azokra az emberekre koncentrálok, akik már most ott tartanak, ahová én tartok. Ez idén sem lesz másképp!

SOKKAL KITARTÓBBNAK LENNI, ÉS NEM FELADNI AZ ÁLMAIM!

Korábban nem voltam egy kitartó ember, és ez az élet elég sok területén elmondható volt. Most viszont próbálom elérni a céljaimat, és nem foglalkozni a negatív, úgysem fog sikerülni véleményekkel. Amióta elkezdtem blogolni, ez a helyzet nagyon sokat változott, mert rájöttem, hogy csakis rajtam múlik minden, hogy mit érek majd el. Minden évben egyre több célt tűzök ki magam elé, és igyekszem év közben minél több dolgot megvalósítani belőlük.

KREATÍVABBNAK LENNI!

Idén szeretnék egy kicsit kreatívabb lenni a blog és a videózás terén is. Rengeteg ötletem van, és még az idén szeretném őket megvalósítani!

MÉG TÖBB KÖVETŐT ELÉRNI AZ INSTAGRAM ÉS FACEBOOK OLDALAIMON!

Az Instagram profilom az utóbbi hónapokban egész sok követőt elért, de ugyanez elmondható a Facebook oldalamra is, bár azon nincs olyan nagy aktivitás, mint az Instán. Idén mindenképpen szeretném a 2000-es követői létszámot elérni az Instagramon és a Facebookon is, Youtube-on pedig az 1000 feliratkozó a cél, tehát hajra 2019, valósítsuk meg a legújabb álmainkat!

NEKTEK MI AZ ÚJÉVI FOGADALMATOK 2019-RE?


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy írd meg kommentbe!

TALÁN EZEK IS TETSZENEK MAJD

0 Comments