MONTESSORI A GYEREKSZOBÁBAN III. | LAURA SZOBÁJA KARÁCSONYI STÍLUSBAN

december 29, 2019

🎄MONTESSORI A GYEREKSZOBÁBAN III.🎄
➡️LAURA SZOBÁJA KARÁCSONYI STÍLUSBAN
Sziasztok. Az év utolsó tematikus bejegyzése következik, ami nem más, mint Laura szobája karácsonyi stílusban.🎄🦌🎁

Tavaly még nem fektettem ekkora hangsúlyt a gyerekszoba dekorálására, de idén már más volt a helyzet, hiszen őt is jobban érdekelte a dolog, és szívesen részt vett a DIY dekorációk elkészítésében is.

Ahogy látjátok, sok saját készítésű dekoráció díszíti a szobáját, amire roppant büszke vagyok, mert sokat közösen készítettünk, a többit pedig akkor csináltam, amikor már aludt.
Készült neki betlehem, adventi karácsonyfa, amire karácsonyig minden nap felakaszthatott egy díszt, készítettünk adventi koszorút zöld kézlenyomatokból, illetve gyapjúfilc ujjbábokat is varrtam neki téli stílusban.
Az asztala felett található táblára pedig kéz- illetve láblenyomatokból készítettünk képeket, aminek az elkészítését szintén nagyon élvezte. 🖐️👣

Idén is bővült a karácsonyi mesekönyvpalettánk, gyönyörű könyveket kaptunk, amelyek az ágya felett lévő könyvespolcon, illetve az ikeás polcokon kaptak helyet, és sok napi használatban is van belőlük.

Ti milyen dekorációkkal szoktátok ilyenkor feldobni a gyerekszobát? 😊


Bővebb ötletekért és játéktippekért kövessétek az INSTAGRAM oldalunkat!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy írd meg kommentbe!

Purda Ági

TALÁN EZEK IS TETSZENEK MAJD

0 Comments