MIT ADJUNK AJÁNDÉKBA EGY KÉT ÉVES GYEREKNEK KARÁCSONYRA?
december 18, 2018Kép forrása: JOY |
Már csak egy hét és Karácsony. Nagyon sokan rám írtatok az elmúlt időszakban, hogy készíthetnék egy bejegyzést arról, hogy milyen ajándékokat adhatunk egy két éves gyereknek karácsonyra, így összeszedtem nektek egy pár ötletet, aminek biztos, hogy minden gyerek örülne, legyen az kisfiú vagy kislány. Az alábbi bejegyzésben erről olvashattok bővebben!
JÁTÉKKONYHA
Szerintem az egyik legjobb ajándék (idén karácsonyra Laura is ezt fog kapni). Véleményem szerint ez egy teljesen uniszex játék, tehát nyugodtan vehetjük kislánynak és kisfiúnak is egyaránt! Én mindenképpen olyat szerettem volna, ami tartósabb, fából készült, és nem műanyag, valamint fontos szempont volt az is, hogy a lábai állíthatóak legyenek, hogy később is tudjon még vele játszani, ne csak 3-4 éves koráig.
JÁTÉKKONYHAI KIEGÉSZÍTŐK FÁBÓL
Számos konyhai kiegészítőt vásárolhatunk még egy játékkonyhához, de ha éppen nincs a gyermeknek babakonyhája, akkor is nyugodtan megvehetjük ezeket a játékokat, mert konyha nélkül is nagyon szépen eljátszanak vele. Imádnak tevékenykedni, kávét főzni, pirítóst készíteni, pizzát szeletelni vagy ízesíteni, tehát szerintem ezekkel az ajándékokkal se lövünk mellé, és még a polcon is jól mutatnak, mert minőségi darabok.
BABAHÁZ ÉS KIEGÉSZÍTŐK FÁBÓL
Egy ilyen fából készült babaháznak szerintem minden kislány örülne, de egyébként láttam már kisfiút is játszani vele, tehát nem feltétlenül csak lányoknak ajánlanám ezt a játékot sem! Nagyon sok kiegészítő (bútorok, emberek, komplett szoba berendezései) vásárolható még hozzájuk, úgyhogy egy ilyen szett is tökéletes karácsonyi ajándék lehet szerintem.
PÉNZTÁRGÉP ÉS SZUPERMARKET- VAGY PIACTÉR FÁBÓL
A másik nagy kedvenc a gyerekek körében. Szintén megvehetjük fiúknak és lányoknak is egyaránt. Nagyon sok kiegészítő (pénztárgép, zöldségek, gyümölcsök, bevásárlókosarak, bevásárlókocsi) vásárolható egy ilyen piac vagy szupermarket állványhoz, tehát akár ez is egy tökéletes karácsonyi ajándék lehet a fa alá, és még a szerepjátékokat is tudják vele gyakorolni a gyerekek.
MUNKAPAD FÁBÓL
Egy ilyen munkapadnak egy kisfiú sem tudna ellenállni, bár szerintem egy kislány is ugyanolyan jól eljátszana vele, akárcsak a fiúk a babakonyhában.
HORGOLT FIGURÁK
Egy ideje már csak horgolt figurákat vásárolunk Laurának, és csodálom azokat, akik elkészítik őket, hiszen rengeteg munka és szeretet van ezekben a figurákban, ami szerintem sokkal többet ér, mintha megvennénk egy plüsst valamelyik üzletből. Tehát tényleg szívből ajánlom a horgolt figurákat akár karácsonyi ajándéknak is, hiszen nagyon szép meglepetés lehet a gyerekeknek a fa alá.
KARÁCSONYI KÖNYVEK
Azoknak a gyerekeknek, akik szeretik a könyveket, bátran vehetünk karácsonyi könyveket, hiszen azok most még izgalmasabbak mint azok, amiket már ismer, és minden nap lapozgat otthon. A könyvek nagyszerűen segítik a beszédtanulást, és fontos, hordozói kultúránknak. Kisebbeknek próbáljunk meg vastagabb lapokból állót választani, a nagyobbaknak pedig minél színesebbet és érdekesebbet. Nagyon tudom ajánlani a hangmodulos könyveket is, mert nagyon kedvelik a gyerekek őket!
FA SZIVÁRVÁNY ÉPÍTŐJÁTÉK
Lehet elsőre érdekes lehet ez a játék, de nagyon izgalmas dolgokat lehet vele játszani, nagyon szeretik a gyerekek, és a Montessori módszer egyik alap játéka. Nem csak a színeket tanulhatja vele a gyermek, de különböző dolgokat is építhet belőle.
FA MEMÓRIA JÁTÉK
FA ÉPÍTŐJÁTÉKOK, KOCKÁK
A memória játékokat szerintem minden gyerek szereti, úgyhogy egy ilyen darabbal semmiképpen sem lőhetünk mellé, mert biztos, hogy örülnének neki. Én ebből a játékból is a fából készült verziót részesítem előnybe! Ez a játék fejleszti a gyerekek vizuális memóriáját és mintafelismerési készségeit.
FA ÉPÍTŐJÁTÉKOK, KOCKÁK
Szintén egy olyan játék, aminek szerintem minden gyerek örülne. Mivel imádnak pakolni (legalábbis nálunk ez a tapasztalat), így biztos, hogy ezzel a játékkal is örömet tudnánk okozni nekik. Lehet vödrös verzióban is kapni, de ez a kiskocsis verzió is nagyon jó, ugyanis ott nem csak építhet az elemekből, hanem formák szerint vissza is pakolhatja a kocsira.
GOLYÓVEZETŐ- ÉS GOLYÓPÁLYA
Számtalan golyóvezető pálya körül választhatunk, és igazából már egy éves kor környékétől ajánlom, mert tényleg nagyon szeretik a babák, Laura van, hogy fél órát is eljátszik vele, annyira imádja. Több verzióban létezik, van amelyik készségfejlesztő kockán helyezkedik el, de létezik már asztal vagy mágneses verzióban is. Mindenképpen ajánlom!
FA KISVASÚT
Szintén egy uniszex játék, ugyanúgy játszanak a kisfiúk és a kislányok is vele. Szintén bővíthető a készlet, szóval szép ajándék lehet egy ilyen szett is a fa alatt.
HORGÁSZÓS JÁTÉK
Rengeteg horgászós játék közül választhatunk, hozzám mégis a fából készült, mágneses verzió áll a legközelebb, és nálunk Laura sokkal ügyesebben is játszik azzal a verzióval. Szintén egy uniszex játék, tehát fiúknak és lányoknak is egyaránt ajánlom! Fejleszti a kézügyességet és a megfigyelőképességre is szükség van hozzá.
BABA ÉS EGYÉB KIEGÉSZÍTŐK
Egy kislány nem is lenne igazi kislány, ha nem babázna. Ilyenkor karácsony előtt pedig rengeteg szép és minőségi baba közül választhatunk, mert hatalmas a kínálat. Természetesen a kiegészítőkre is ez vonatkozik. Nagyon szép babakocsit és egyéb klassz kiegészítőket vásárolhatunk a meglévő babákhoz is, tehát ez is egy szuper ajándék szerintem. Természetesen vannak kisfiúk is, akik szeretnek babázni, így nekik is vehetünk babát, ha tudjuk, hogy szeretik. Kiegészítőkből: babaágy vagy babakocsi, itt is a fából készültet ajánlom, mert sokkal szebb és minőségibb darab.
FA KÉSZSÉGFEJLESZTŐ JÁTÉKOK
FORMABEDOBÓS JÁTÉKOK FÁBÓL
FA HINTALÓ
A mai világban nagyon sok szép, és hasznos ügyességi játékból választhatunk már, ami nem csak jól mutat a polcon, de a gyerek is nagyon szeretnek játszani vele. Nálunk nagyon bejönnek ezek a készségfejlesztő játékok, vannak, amelyek mindennap előkerülnek a kosárból.
Ebben a korban (2 éves), imádják a gyerekek a különböző tárgyakat be- és kidobozolni, és összehasonlítani. Az egymásba rakható fababák kiválóan alkalmasak a rend iránti igény, és a finom kézmozdulatok fejlesztésére. Lehetőséget adnak megfigyelésre, osztályozásra, és méret szerinti sorrendbe rakásra.
Az egyszerű, fából készült kirakós játékokban az a legjobb, hogy a gyermek teljes figyelmét a tárgyak formája köti le.
A kirakós játékoknál szükség van kézügyességre, gondolkodásra, megfigyelőképességre és döntéshozó képességre egyaránt, tehát bátran ajánlom a kirakókat is. Mindig fából készült kirakókat vásároljunk, szép képekkel, és kerüljük a kartonpapírból készült kirakókat és azokat, amiket nem lehet keretbe illeszteni. A három év alatti gyereknek olyan kirakót válasszunk, amelyikben egyszerűek a formák, és kis fogantyú van rajtuk, mert így egyszerűbb nekik a játék, és nem nekünk kell bepakolni helyettük a formákat.
Ezek a fajta játékok összetett feladatot jelentenek, a mozdulatok pontos összehangolását, és a gondolkodást segítik, fejlesztik a finommotorikát.
FORMABEDOBÓS JÁTÉKOK FÁBÓL
Szintén egy nagyon klassz kis játék, számtalan formában és verzióban megvásárolható, nagyon szeretik a gyerekek, tehát szívből ajánlom őket.
FA HINTALÓ
Egy nagyon kedves kis ajándék lehet ő is a fa alá, természetesen csak akkor, ha van hova tenni a lakásban. Nagyon sokféle színben és formában kapható már, és tényleg nagyon szeretik a gyerekek.
LEGO DUPLO
A Lego az a játék, aminek szerintem tényleg minden, de minden gyerek örülne. A kisebb korosztálynak a lego duplot javasolják, mert nagyobbak az elemek benne, így nem tudja a baba lenyelni őket, és a nagyobb darabokat összerakni is sokkal könnyebb nekik.
AUTÓS JÁTÉKOK, FÁBÓL
Az autós játékok is olyan játékok, amelyekkel szerintem a lányok is szívesen eljátszanak, tehát cseppet sem nevezném őket tipikusan kisfiús játékoknak, így bátran adhatjuk őket karácsonyra lányoknak és fiúknak is egyaránt.
Remélem azoknak is tudtam egy pár hasznos ötletet adni, akik már beszerezték a karácsonyi ajándékokat, de egy-két aprósággal még meglepnék a gyermekeiket!
TI MINDEN AJÁNDÉKOT BESZEREZTETEK MÁR?
TI MINDEN AJÁNDÉKOT BESZEREZTETEK MÁR?
0 Comments